Megpróbálta, levette. A bokor ugyan megmozdult, de ő azt képzelte, egy levele sem rezdült meg.

"Jól van, Jóska - gondolta magában -, a bokor meg sem rezdült, tehát jó úton haladsz a betyárság felé!"

Bemegy a feleségéhez, és azt mondja:

- Hallod-e, te Margit, mondok én neked valamit!

- Mit mondasz nekem, Jóska? - kérdezte az asszony.

- Azt mondom neked, Margit, hogy én egy nagy betyár vagyok!

- Ebben igazad van, de azért én mégis azt mondom, hogy nagy betyár vagyok! Most azonnal eredj el a királyhoz, és mondd meg neki, hogy a te urad, Jóska nagy betyár!

- Ugyan, édes uram, mi jut eszedbe? - ijedezett az asszony.

- De bizony menj el azonnal a királyhoz, és tedd, amit mondtam!

Mit volt mit tennie, Margit felöltözött szépen, és elment a királyhoz. Köszönt illendőképpen:

- Szerencsés jó napot kívánok, felséges királyom!

- Mi járatban vagy? - kérdezte a király.

Megcsóválta a fejét a király, majd így szólt:

- Ide hallgass, cigányasszony! Ha a te urad olyan nagy betyárnak tartja magát, menj haza, és mondd meg neki, hogy ha ma éjjel tizenkét órára el nem lopja a hátasparipámat, akkor a feje nem marad ott, ahol most van!

A cigányasszony nagy búsan hazaballagott. "No, Jóska, most neked lűttek" - gondolta.

- Voltál-e a királynál? - kérdezi az ura, mikor belépett az ajtón.

- Onnan jövök.

- És mit mondtál a királynak?

- Azt mondtam a királynak, hogy az én uram, Jóska: nagy betyár.

- És a király erre mit mondott?

- Azt mondta, hogy ha a te urad, Jóska olyan nagy betyár, akkor éjjel tizenkét órára lopja el a hátasparipámat, mert különben nem marad ott a feje, ahol most van.

Mérgelődött Jóska, nekitámadt az asszonynak:

- Csihadj, hé, mert mindjárt hozzád vágom ezt a fazekat! Hát nem te küldtél erővel, hogy menjek?

Addig-addig veszekedtek, pörlekedtek, míg a végén mégiscsak megbékéltek. De az este közeledett. Mit volt mit tennie? Most már csak megpróbálja ellopni a király paripáját, mert hát nagyon jól érezte magát a feje a nyakán, ahol volt.

Elment, és vett egy zsák leveles dohányt meg egy kulacs pálinkát. A pálinkába álomport kevert. Ilyen alaposan felkészült, mert tudta, hogy a király paripájára tizenkét katona vigyáz éjjel-nappal. Mikor mindennel készen volt, elindult, és meg sem állt a király istállójáig. Ott az istálló ablaka alatt megállt, és elkezdett kiabálni.

- Magyar dohányt, jó leveles dohányt vegyenek!

A katonák felütötték a fejüket a kiabálásra, kinéztek az ablakon, s látták, hogy Cigány Jóska van ott. Kiszóltak:

- Maga az, Jóska bácsi?

- Igenis én vagyok!

- Jöjjön már be, Jóska bácsi, hadd lássuk, milyen az a leveles dohány.

Pipázás közben egyszer csak felsóhajt az egyik katona:

- De jó volna e mellé a dohány mellé egy pofa jó kisüsti pálinka!

- Ördögi szerencséd van, fiam - mondta Jóska -, mert éppen van nálam.

- Ide vele! - kiáltotta egyszerre több katona is.

- Igaz, hogy nem sok, de annyi talán jut - mondta Jóska -, hogy mind a tizenkettőtöket meg tudom kínálni egy pohárkával.

Mikor a katonák a pálinkát megitták, szép sorjában mind a tizenketten elaludtak.

Jóska ekkor odament a király paripájához, eloldotta a kötőfékjét, és szép lassan, csendesen kivezette az istállóból. Mikor kiért, felült a hátára, és egész hazáig olyan vígan lovagolt, mintha csak ő volna a király. Mikor hazaért, így szólt a feleségéhez:

- Látod, Margit, mégis elhoztam a hátasparipát, pedig tizenkét katona vigyázott rá!

Felesége azonban nem örült Jóska ügyességének.

- Nagy bajok lesznek ebből, meglásd - mondta neki aggódva.

De Jóska rá sem hederített. A lovat egy fához kötötte, jól bevacsorázott és lefeküdt.

Mit volt mit tennie, felöltözött szépen a cigányasszony, és ment a királyhoz a katonával.

- Megjöttem parancsára, felséges uram!

Hazamegy nagy búsan Margit. Mondja otthon az urának, mit mondott a király. Mikor Jóska hallotta, mit kell tennie, bizony megvakarta a fejét. Most már mindegy, ezt is végre kell hajtani, gondolta magában.

- Aki be akar menni a mennyországba, bújjon a zsákba!

Felül a pap, hogy miféle beszédet hall, de nem szól semmit.

Jóska másodszor is elkiáltotta magát, még hangosabban.

A pap még jobban fülel, de nem szól.

Jóska harmadszor megint elkiáltotta magát:

- Aki be akar menni a mennyországba, bújjon a zsákba!

Gondolta a pap, ennek fele se tréfa, kikiáltott:

- Én akarok!

Felugrott az ágyból, kinyitotta az ablakot. Cigány Jóska gyorsan eldobta a halat gyertyástul, a zsákot az ablak alá tartotta, a pap szépen belebújt. Jóska gyorsan be akarta kötni a zsák száját, de a pap hosszabb volt mint a zsák, úgyhogy a feje kimaradt.

"Semmi baj - gondolta Jóska -, az a fontos, hogy a pap megvan."

- Jaj, jaj a fejem! - panaszkodott szegény. - Messze van még a mennyország?

Közben felért a király szobájáig, kinyitotta az ajtót, és szerencsés jó estét köszönt.

- Teljesítettem a kívánságát, felséges királyom! Elhoztam a papot az ágyából.

Mikor a pap látta, hogy a király szobájában van és nem a mennyországban, nagy szégyenében még köszönni is elfelejtett, jobbnak látta, ha gyorsan futásnak ered. Nemcsak hazáig futott, hanem még a faluból is kifutott örökre; valahol a hetedik határban kötött ki.

- Nohát, Jóska, nem hittem volna - mondta a király -, mikor feleséged, Margit azt jelentette, hogy te nagy betyár vagy! Most már elhiszem!

Jóska csak forgatta a kalapját, a király pedig folytatta:

- Szerencsésen elloptad a hátasparipámat, neked adom, nem sajnálom, legyél vele boldog! Amiért pedig a papot elloptad, no, abba a zsákba, amelyikben cipelted, rakhatsz magadnak annyi aranyat, amennyit elbírsz!

Elkeseredett Jóska magában, hogy csak ilyen kis zsákot hozott, de amikor telerakta, olyan nehéz lett az aranytól, hogy meg sem tudta billenteni, úgyhogy csak fél zsák aranyat tudott hazavinni a hátán.

Így gazdagodott meg hirtelen Cigány Jóska. A pénzt megbecsülte, nem szórta el, nem itta el. Vett magának földet, takaros házat, tanyát, szép új ruhákat meg egy hintót a paripához! Úgy éltek, mint hal a vízben, és még máig is élnek, ha meg nem haltak.