|
CIGÁNYDAL
Zörg az ág és zúg a szél
cigányasszony útrakél
feje piros keszkenős
zsír haján a rossz kenőcs
lepedőbe köti bugyrát
úgy viszi a pereputtyát
csípőn kötve csücske kettő
nyakán lóg a másik kettő.
Háti jószág, pereputty:
pici rajkó, jól aludj!
Mezők jönnek,erdőségek,
jó vidékek, rossz vidékek
szép hazák,
zöld hazák:
jár a szél és zörg az ág.
Bús szederfa álldogál
pici rajkó sírdogál
bús szederfa naptól szárad,
cigányasszony ina fárad
fára köti lepedőjét
úgy ringatja csecsemőjét.
Bölcsőt tartja: bölcs a fa;
szedret adja: jó a fa.
Ad tüzet is száraz ág:
mindenütt csak hajt az ág,
hogyha tűz van: a tűz ég is
kerül hozzá kis fazék is
kis fazék
nagy fazék
mindenütt csak jó az ég.
Ágra köti lepedőjét
úgy ringatja csecsemőjét:
"Ági jószág, pereputty
pici rajkó, jól aludj.
Mezők jönnek, erdőségek,
jó vidékek, rossz vidékek:
teneked mind jó vidék;
mindenütt csak kék az ég.
Ne felejtsd, hogy ágrul lettél
szederfa alatt születtél
s mint a röpke mag az ágrul,
úgy leszakadsz majd anyádrul
se apád,
se anyád,
se országod, se tanyád."
Mesél neki rémeket,
dalol neki éneket:
"Ági jószág, pici lélek,
milyen jó neked az élet:
hogyha jön a csúnya szél,
pici rajkó picit fél
ad tüzet a száraz ág:
kivárod a tavaszát.
Hogyha ég a nap sugára
a gazdának nagy a kára;
neked semmi, kis bolond:
mindenütt csak hűs a lomb:
Csebogár,
Csebogár,
a gazdának csupa kár."
"Mezők jönnek, erdőségek,
jó vidékek, rossz vidékek
teneked mind jó vidék:
mindenütt csak kék az ég.
Erdőn hogyha zsidót látsz,
meg se nézed, nekilátsz.
Mezőn hogyha lányra lelsz,
meg se kérded, úgy ölelsz.
Nem hiába ágrul lettél
szederfa alatt születtél
s mint röpke mag az ágrul,
s mint a röpke mag az ágrul,
úgy leszakadsz majd anyádrul
se apád,
se anyád,
se országod, se tanyád."
Babits Mihály(1911) | |
|
|
|
Borsszem Jankó
2006.09.26. 12:25
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregasszony...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregasszony. Egyes-egyedül élt kis házacskájában, az erdő szélén. Éppen szombat volt, gondolta, kitakarít. Felkapta a seprűt, hogy kiseperjen. Ahogy sepreget, egyszer csak elébe gurul egy szem feketebors.
- Nicsak! Nicsak! - nézi. - Hát ez hogy került ide?
Sajnálta kiseperni, felvette és lenyelte. Rövidesen gyermeke született. Ura nem volt, senkit sem ismert.
"Hisz ez valóságos csuda - gondolta magában -, ejsze, annak a szem borsnak köszönhetem!"
El is nevezte a gyermekét Borsszem Jankónak.
Jankó nőtt és erősödött. Különösen az ereje lett egyre nagyobb, úgyhogy t izennyolc éves korában, járás közben súlyától majdnem térdig szakadt a földbe. Egyszer csak azt mondja Borsszem Jankó az anyjának:
- Kedves édesanyám, úgy gondolom, már elég nagy vagyok. Elmegyek hát országot-világot látni! Szeretnék nálam erősebb emberre találni, akivel megküzdhessek. Süssön nekem, legyen szíves, olyan perecet, melynek tésztáját a saját tejével gyúrja össze, s aztán ne búsuljon, meglátja, hét év múlva hazajövök!
Anyjának nem esett jól, hogy egyedül marad, de látta, hogy Jankót úgysem tudná visszatartani. Megsütötte neki a perecet, és sírva-ríva elbúcsúztak egymástól.
Borsszem Jankó ment, ment, vándorolt, hét esztendeig meg sem állt, de ez alatt az idő alatt nemhogy emberrel, de még egy verébbel sem találkozott. Mikor megéhezett, evett a perecből. Ez olyan csodálatos perec volt, hogy sohasem fogyott el, mindig egész ma radt. Egyszer, úgy hét esztendő múlva, ahogy mindig csak ment, ment, rátalált egy malomra. A malomnak nem volt teteje, csak négy fala; a malomban pedig óriási malomkerekek.
Nézi Jankó körbe-körbe.
"Ugyan milyen malom lehet ez, hogy ilyen kidőlt-bedőlt old alú, bagolyrúgta, és senki se használja?" - morfondírozott magában.
Egyszer csak, ahogy nézegeti a malmot, meglát valami gerendán egy icipici emberkét. Nagyon öreg volt, szakálla a földig ért. Hej, megörült neki Jankó! Ez volt az első ember, aki hét hosszú esztendő alatt először útjába akadt.
- Adjon isten, kedves jó öregapám! - köszöntötte.
- Fogadj isten, öcsémuram! Hát honnan jössz? - kérdezte.
- Nagyon messziről. Hét éve indultam el hazulról, s azóta meg sem álltam. Megbocsásson, hogy érdeklődöm, kedves jó öregapám, de mit csinál kend ebben az öreg malomban? - kérdezősködött Jankó.
- Én, kedves fiam, már hetvenhét éve vagyok itt, és lesem az erőt!
- Miféle erőt les, öregapám?
- Annak az erejét, akié a malom.
- Kié ez a malom?
- Ez a malom, fiam, olyan emberé, akinek sem ezen, sem a másvilágon erő dolgában nincs párja. Talán az egész világ ereje benne van!
- No és ki az az ember, hogy hívják?
- Az, fiam, egy király.
- És milyen király?
- Úgy hívják, hogy Basa király!
- Akadt-e már olyan ember rajta kívül, ki ezzel a malommal megbírt volna?
- Olyan ember, fiam, még nem akadt.
- Hát, kedves öregapám, azt elhiszem, hogy eddig nem akadt; de hogy most akadt olyan erős, mint Basa király, azt kend higgye el! Csak tudnám kendnek bizonyítani!
- Látod, fiam, ezeket a malomkerekeket? - csóválta fejét az emberke. - Basa király ereje ezekben a kerekekben van. Aki ezekkel a kerekekkel megbirkózik, Basa királlyal is könnyen elbánik az!
- No, nézzen meg engem jól, öregapám! - hetvenkedett Borsszem Jankó. - Én vagyok az, aki legyőzi Basa királyt!
- Lassabban, fiam! Gondold meg, mit beszélsz! Hogy mérheted te magadat Basa királyhoz?
Borsszem Jankó nem szólt semmit, csak körülnézett a kerekek között. Látta bizony, oly nehezek azok, hogy a legkisebb is nyomha t vagy negyven mázsát. Borsszem Jankó se szó, se beszéd, megfogta az egyik kereket, és egyetlen lendülettel felhajította az égig. Megvárta, míg lefelé esik és mikor már-már a földre ért, elkapta a levegőben. Fogta azt a kereket, és azzal úgy szétzúzta az egész malmot, hogy tiszta liszt maradt a helyén.
Látta ezt az öreg, szakállas emberke, s ugrándozott örömében.
- Kedves fiam - mondta -, most már látom, akár el is mehetek innen. Nem kell őriznem tovább a malmot. De vigyázz, mert Basa király lesi, hogy akad-e erősebb ember nála. Nem is hinnéd, de hidd el, ha mondom, Basa király tudja, hogy te itt vagy. Ő már otthon fekszik erőtlenül, mert te elvetted az erejét. Tudom, hogy most hozzá mégy. Nagyon vigyázz! Ahogy haladsz ezen az úton, találsz két pusztát. J obb kezed felől élnek a vadlibák, azokkal szokta Basa király az erejét próbálni.
Jankó megköszönte az öregember tanácsát, elbúcsúzott tőle, s útjára indult. Harapott egyet a perecből, és ment egyenest a vadlibákhoz. Ahogy azok meglátták, rárohantak, hogy e lpusztítsák. Jankó azonban nem ijedt meg, hanem elkapott egyet a farkánál fogva, és a többit egy suhintással agyonverte vele. Aztán tovább ment, mendegélt, amíg Basa király házához nem ért. Benyitott, és ráköszöntött Basa királyra:
- Szerencsés jó napot, felséges uram, Basa király! Eljöttem, hogy összemérjük erőnket, mert ha nem tudná, én vagyok Borsszem Jankó!
Megijedt a király, és könyörögve mondta:
- Ne bántsál engem, kedves fiam, nincs már nekem semmi erőm! Elvetted te azt, mikor ízzé-porrá zúztad a malmot, és agyonverted a vadlibákat. Ezekben volt az én erőm, és ezekkel együtt engem is tönkretettél.
- Ide figyelj, Basa király! - szólt Jankó. - Kegyetlen ember voltál világéletedben, erődet mindig rosszra fordítottad. Ugye, sose hitted volna, hogy akad nálad erősebb ember, aki egyszer téged is elpusztíthat?!
- Nono, fiam, ne szidalmazz! - csitítgatta Basa király Jankót. - Ülj csak le egész nyugodtan. Én olyan erős ember voltam, hogy sem ezen, sem a másvilágon, sem Felső-, sem Alsó-Indiában nálam erősebb ember nem akadt. Te bizony százezer grádiccsal vagy erősebb nálam. Azt is tudom, hogy te miből lettél. Borsból. Ez a te erőd titka. Könyörögve kérlek, Jankó, hagyd meg az életemet, hadd éljem le öreg napjaimat nyugodtan. Légy inkább a segítségemre! Fig yelj csak ide jól. Van a kertemben egy körtefa, azon olyan aranykörték teremnek, mint az öklöm; de ahogy estére megnőnek, reggelre már egy sincs belőlük, mert éjszaka valaki mindig ellopja. Hogy ki az, miféle betyár, kilesni nem tudom; de ha te megtennéd, odaadnám neked az egyik lányomat és fele királyságomat!
- Megteszem én, Basa király, légy csak egész nyugodt - fogadta Borsszem Jankó.
És estére ágyat csinált magának a körtefa alatt. Leült az ágyra. Várt, lesett. Éjjel tizenkét órakor látja ám, jön egy a sszony kocsival. Megáll a körtefánál, leszáll a kocsiról, odamegy a körtefához, letép egy körtét, és kezdi enni. Jankó meg se moccant, várta nyugodtan, míg a jövevény megeszi a körtét, hogy meggyőződjék róla, valóban ő-e a tolvaj. De mikor az a második körte után nyúlt, Jankó felugrott, elkapta a kezét, és rákiáltott:
- Na, most már megvagy, tolvaj!
- Jaj, eressz el! - rimánkodott az elfogott asszony.
- Dehogy engedlek! Nem is engedhetlek, mert Basa király azt mondta, hogy ha elfogom a tolvajt, nekem adja egyik lányát és fele királyságát.
Az asszony csak tovább rimánkodott:
- Engedj el, mert ha nem engedsz, rögtön vége az életemnek! És abból neked nem lesz semmi hasznod. Megígérem, hogy többé tájékára sem jövök a körtefának!
Gondolkozott Jankó, megsajnálta; Basa királyt meg úgysem kedvelte, hiszen jól tudta, hogy gonoszságra használta nagy erejét; hát addig-addig töprengett, amíg végül is elengedte a tolvajt.
Reggel virradatkor kinézett az ablakán a király, és látta, hogy egy körte sem hiányzik a fáról . Kezdte volna dicsérni Jankót, de ő bevallotta, hogy egy mégiscsak hiányzik; a tolvajt is megfogta, de elengedte, mert az megígérte, hogy többet tájékára sem jön a körtefának.
- Az a fontos, hogy a többi körte megvan! - örvendezett a király. - No, ha a l ányomat és fele királyságomat neked ígértem, szavamat be is tartom: legyél a vejem, hiszen méltóbb, erősebb utódot úgysem találhatnék a kerek világon!
Ezután bevezette Basa király a lányát. A fiatalok egy szempillantás alatt megtetszettek egymásnak. Díszh intón hozták el az erdőszéli házikóból Jankó édesanyját, és csaptak olyan lakodalmat, hogy még a sánták is táncoltak örömükben, jókedvükben. Meg is koronázták Jankót királynak, és még ma is élnek, ha meg nem haltak.
| |
|
|
|
"Nem egyformán süt-e a nap az egész világra- Nem egyformán lélegzünk-e- Nem szégyen-e, hogy csak három nyelvet tüntetsz ki, s az azokat nem ismerôket vaksággal és süketséggel vádolod- Mondd, tényleg azt hiszed, hogy Isten gyámoltalan, és képtelen arra, hogy egyenlônek tegye meg teremtményeit, vagy hogy rosszindulatból nem teszi-" (Konstantin a filozófus, 9. század) | |
|
2024. Május
H | K | S | C | P | S | V | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 |
|
| | |
|
A részletekért klikk a képre.
| |
2500 Esztergom, Angyal u. 2
| |
06-33/404-003
| |
|
|