- Jó, akasztasson fel, király uram, de én tudom egyedül a világon, hol van felséged három lánya! El is mennék a három leányért, és kiszabadítanám, csak csináltasson nekem egy ötvenmázsás buzogányt!

Persze hogy megkegyelmezett neki a király, és teljesítette kívánságát, hisz eddig is mi mindent meg nem tett már lányai kiszabadításáért, de hasztalan volt minden próbálkozása.

Hajnal elment a kovácsokhoz, és megcsináltatta a buzogányt. Mikor elkészült, megnézte, s gondolta, hogy kipróbálja, milyen hatása van. Megfogta a buzogány végén levő kis karikát, ujját beleakasztotta, és úgy elhajította, hogy háromszázötven méter magasra repült a csillagok felé! Mikor lefelé jött, markát odatartotta, s elkapta a levegőben; a buzogány nyele azonban elgörbült.

- Gyenge ez a buzogány, felséges királyom! - panaszkodott Hajnal a királynak. - Ezzel ugyan nem sokra megyek.

- Kedves fiam, több vas nincs az országomban! Még a falakból is kiszedettem a szegeket ehhez a buzogányhoz - sopánkodott a király.

- No, fiam, ha ez valóban így lesz, ahogy mondod: nektek adom lányaimat és fele királyságomat! - fogadkozott a király.

- Mit csinálnak, hova igyekeznek? - kérdezték a béreseket.

- Hazavinnénk az urasághoz ezeket a ráfokat, de elakadtunk ebben a pocsolyában, és az ökrök sehogy sem tudják kihúzni - vakarták a fejüket a béresek.

- Ha én kihúzom a kocsikat a pocsolyából - szólt Hajnal -, mennyi vasat adtok?

- Ha úgy lesz, ahogy mondod, minden kocsiról annyi vasat szedhetsz le, amennyi jólesik - felelték a béresek.

- Mi a kívánságotok? - kérdezte a kovács.

- Ezt a buzogányt szeretném kifoltoztatni - felelte Hajnal.

- Szerencsétek, hogy hozzám jöttetek, mert én a kovácsok kovácsa vagyok!

Azzal fogta a buzogányt s a vasráfokat, rájuk fújt, és már kész is volt a foltozással.

Hajnal ujját a buzogány karikájába akasztotta, s felhajította a csillagok felé, ötszáz méter magasra. Mikor lefelé zuhant a buzogány, már nem a tenyerét tartotta alája, hanem a hátát. A buzogány nem görbült meg.

- No, ez már jó lesz - mondta Hajnal. - Kovács bácsi, mit fizetek a munkájáért?

- Semmit, fiam, mert én, a kovácsok kovácsa ingyen dolgozom.

Szívességét megköszönték, elbúcsúztak és továbbindultak. Hét évig vándoroltak az Óperenciás-tengeren is túl, hetedhét országon is túl, míg egy nagy sűrű erdőbe nem értek.

Ahogy főzi, kavargatja a puliszkát, odamegy hozzá egy törpe. Úgy hívták: Hincsek Szakállú. Ez arról volt nevezetes, hogy benne is annyi erő volt, mint Hajnalban.

- Mit csinálsz itt, Este? - kérdezte Hincsek Szakállú.

- No, csak főzzed minél hamarabb, mert én is akarok enni belőle!

- Hogy gondolod? - kérdezte Este. - Nem olyan sok ez a puliszka, és hárman vagyunk hozzá.

- Ne pattogj, hé! - förmedt rá Hincsek Szakállú. Úgyis a hasadról fogom megenni a puliszkát!

Azzal se szó, se beszéd, leteperte Estét, ráöntötte a hasára a forró puliszkát, s megette az utolsó falásig. S azzal eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Szegény Este, mit tehetett mást, újra nekilátott a főzésnek.

Visszajött Hajnal és Éjfél, mert nem találták meg Alsó-India bejáratát.

- Megfőzted-e? - kérdezték Estét.

- Megfőztem - felelte Este.

Hajnal és Éjfél a bogrács mellé telepedett, és nekifogott a falatozásnak. Ahogy esznek, megszólal Hajnal:

- Te Éjfél, nem érzel valamilyen különös szagot ezen a puliszkán?

- Érzek bizony, de nem is csoda: hisz ez a puliszka nincs jól megfőzve! - felelte Éjfél.

De hát mit tehettek; nyers puliszka ide, nyers puliszka oda, megették.

Éjféllel is az történt, ami Estével: megérkezett Hincsek Szakállú, kért a puliszkából, ő nem adott neki, erre leteperte, a puliszkát a hasára öntötte, és onnan ette meg. Éjfél is mit tehetett mást? Újra hozzáfogott puliszkát főzni.

Hajnal visszajött Estével, nekiültek az evésnek.

- Ez a puliszka is nyers! Úgy látom, te sem tudsz főzni - szólt Hajnal, mert hisz ő már tudta, ki hogyan és honnan eszi a puliszkát, de nem szólt erről egy szót sem.

- No, most már a kezemben vagy! - mondta Hajnal. Azt gondoltad, hogy az én hasamról is megeszed a puliszkát, velem is azt csinálhatod, amit a testvéreimmel?

Fogott egy botot, és Hincsek Szakállút alaposan eldöngette.

Mikor Éjfél és Este visszajött, Hajnal megkérdezte tőlük, megtalálták-e Alsó-India bejáratát.

Dehogy találták.

- Gyertek, egyetek - kínálta őket Hajnal.

Mikor Este és Éjfél jóízűen lakmároztak, megkérdezte tőlük:

- No, milyen ez a puliszka? Ízlik-e?

- Nagyon jó - felelték, már ahogyan tudtak, tele szájjal.

- Azt elhiszem! Mert ez nem második főzésű puliszka! Az első főzetet nem ette meg Hincsek Szakállú! Mutassátok a hasatokat! Lám, lám, nem voltatok hozzám őszinték. De mindent tudok. Azt is megmutatom néktek, aki hasatokról a puliszkát megette.

Odanéz a fához, hogy megmutassa nekik Hincsek Szakállút, de annak már híre-pora sincsen: megszökött, szakállával együtt a fát is magával vitte.

- Semmi baj! - mondta Hajnal. - Menjünk gyorsan a nyom után, mert a nagy fával valóságos barázdát vont maga után.

El is indultak mind a hárman, és szerencsésen eljutottak Alsó-India bejáratához. A bejárat már megvan, de mármost ki megy le a három lány után? Azt mondja Este:

- Én is lemehetek!

Éjfél megszólal:

- Én is lemehetek!

Hajnal azonban nem engedte őket.

- Majd én lemegyek - mondta -, mert ti nem bírtok olyan erővel, mint én.

Megeskette őket hétszer egymás után, hogy semmi huncutságot nem csinálnak sem azalatt, míg ő Alsó-Indiában lesz, sem akkor, mikor már felfelé jön.

- Hol jársz itt, ahol embert nem lehet látni - kérdezi a kovács -, csak sárkányokat meg ördögöket?

- A három királylányért jöttem! Itt vannak a sárkányok fogságában.

- Nem baj, kovács bácsi, én is elég erősnek érzem magam - felelte Hajnal, és bátran továbbindult. Egyszer csak megérkezik az egyik királylányhoz.

- Én bizony érted jöttem, szépséges királylány, hogy kiszabadítsalak!

- Nem azért jöttem, hogy elbújjak, hanem azért, hogy megszabadítsalak a sárkány rabságából! - mondta Hajnal.

Tizenkét órakor hazaérkezett a harmincnyolc fejű sárkány.

- Milyen idegen szag ez? Ki van itt? - kérdezte ordítva a sárkány.

- Én vagyok! - állt elébe Hajnal.

- A három királylány után jöttél? Hiába is tagadnád! Elviheted, ha nálam erősebbnek bizonyulsz! - mondta hetvenkedve a sárkány.

- Maradj itt, szépséges királylány, és várd meg, míg visszajövök - kérte Hajnal -, mert most megyek, és kiszabadítom a két nénédet is.

Nemsokára megérkezett a negyvennyolc fejű sárkányhoz.

Több beszédre azonban nem volt idő: egymásnak estek, és Hajnal legyőzte a negyvennyolc fejű sárkányt is. A királylánynak meghagyta, várjon rá addig, amíg a harmadik testvért is kiszabadítja.

- Most már nem tudok felmenni! - sóhajtott Hajnal keservesen.

Visszafelé ballagott, gondolta, lesz, ami lesz. Ahogy bandukolt, találkozott a Vasorrú Bábával. Ez se szó, se beszéd, megfogta Hajnalt, és lenyelte.

"Miért is nyeltem le ezt a vitézt?" - gondolta, s már bánta, hogy ismét egyedül maradt, hiszen a fiatal vitéz jó lett volna urának is - hát gyorsan kiköpte.

- Lenyeltelek - szólt a Vasorrú Bába -, de ne félj, nem esett bajod. Meghagyom az életedet, ha elveszel feleségül.

Mit tehetett Hajnal? Megígérte.

- Miért vagy olyan szép? - kérdezte tőle a Vasorrú Bába.

- Gyere, majd megmutatom a titkát! Ha akarod, te is szép leszel - felelte Hajnal.

Fogta a banyát, és elvezette ahhoz a kovácshoz, akivel először találkozott Alsó-Indiában.

- Látod-e azt az aranypénzt? - mutatott rá Hajnal a fújtató parazsára.

- Látom - felelte a Vasorrú Bába.

- Most tátsd el a szádat akkorára, amekkorára csak bírod!

Hát ha hiszitek, ha nem, félöles szája volt a banyának! Hajnal erre odasúgta a kovácsnak, hogy a parazsat öntse bele a banya szájába. A kovács nem mondatta kétszer, zsupsz, beleöntötte a szájába a vékányi parazsat, és a Vasorrúból abban a pillanatban sisteregve kiment a pára!

Hajnal megköszönte és mindenben követte is a kovács tanácsait. Éppen a fa tetején volt, mikor hazajött az öreg griffmadár. Meglátta Hajnalt a fiókáinál, azt hitte, el akarja őket rabolni, s úgy megragadta karmaival, hogy moccanni sem bírt. A fiókák azonban éktelen sivalkodással magyarázták meg anyjuknak, hogy Hajnal nem akarja őket ellopni, sőt az életüket mentette meg az ólomesőtől. Az öreg griff erre kiengedte Hajnalt a körmei közül, és így szólt:

- Vigyél el Felső-Indiába - kérte Hajnal.

- Elviszlek jó szívvel - felelte a griffmadár -, de csak akkor, ha csináltatsz nekem két gályát. Az egyikben negyven bivaly húsa legyen, a másikban negyven hordó víz!

Hajnal a kovácsok kovácsa segítségével teljesítette a griffmadár kívánságát. Mikor mindennel elkészültek, ráült a hátára, és elindultak Felső-India felé. Már jó ideje röpültek, mikor megszólalt a griffmadár:

- Hajnal, adj húst és vizet!

Mikor már fent voltak, megszólalt a griffmadár:

- Szállj le a hátamról, és mondd meg: legutoljára milyen húst dobtál a számba?

- Saját combomból vágtam le egy darabot - felelte Hajnal.

- Hej, ha tudtam volna, hogy olyan jó édes a húsod, téged ettelek volna meg! - mondta a griffmadár. - Sok kínt viseltél el te is, én is, gyermekeimet is megmentetted: hát nem kell a húsod! - mondta, és a levágott combdarabot odaragasztotta Hajnal combjához.

- Eredj utadra, amerre jólesik - búcsúzott a griffmadár, és visszarepült Alsó-Indiába.

- Én mentettem meg felséges uram leányait - állt Hajnal a király elé.

- És a felséged harmadik leánya hol van? - kérdezte Hajnal.

- Kinn van a libákkal a mezőn, mert semmihez nincs kedve.

- Tudom én azt, miért nincs neki kedve! Hívják haza azonnal!

- Szívem szép szerelme, hát nem haltál meg, megjöttél?

A király nagyot nézett, sejtette már, mi történhetett. De azért megkérdezte a lányától:

- Miért nem panaszoltad el mindjárt a sorsodat?

- Nem tehettem semmit, mert a sógoraim megeskettek, ha egy szót is szólok, elpusztítanak.

- Mit érdemel a két testvér, aki így bánt el az öccsével és a király lányával? - kérdezte őfelsége tanácsadóitól.